Fórum programleírás – szakmai beszámoló
AZ EGÉSZSÉGES TÁPLÁLKOZÁS ÉS A SPORT ÖSSZHANGJA
Példaképek részvételével zajló, vagy animátorok által vezetett, lakossági komplex sportprogramok, szabadidős sportesemények szervezése
Helyszín: 3154. Szuha, Kossuth út 86. Polgármesteri Hivatal terme
Időpont: 2021. augusztus 24. 11:00-12:00
A fórumon részt vett: 19 fő
A beszámolót összeállította: Koczka Edina a HEF képviselője.
A szuhai fórum három részletben zajlott le. Elsőként Erdélyi Mihály bemutatta szervezetünket a jelenlévőknek, majd tájékoztatta a lakosságot a projektünkről, a megvalósítás ütemezéséről, majd rátért a jelen pályázat adta lehetőségek ismertetésére. Elmondta, hogy tevékenységünk célja, a szabadidősport elterjesztése, megismertetése, a fizikailag inaktív életet folytató személyek bevonása, a több állomásból álló, a régióban hátrányos helyzetű célcsoport részére, sportprogramok keretében.
A sporteseményekkel a pályázat céljaihoz igazodunk, az elmaradott térségben, egészséges életvezetéssel összefüggő kompetenciája fejlődjön, az ott élők minél nagyobb hányada válasszon magának olyan mozgásformát, szabadidős vagy rekreációs sporttevékenységet, melyet élethosszig gyakorolhat.
Az ehhez kapcsolódó szolgáltatások nem minden régióban egyformán és egyenlő eséllyel érhetők el, ezért programunk az ezekhez való hozzáférést is biztosítani szeretné.
Elmondta, hogy célunk újfent a minőségi szabadidő eltöltés lehetőségeinek bemutatása, amely biztosítja a preventív jellegű és egészségfejlesztő komplex testmozgásokat, mind az egészséges, mind a fogyatékkal élők és mind a hátrányos helyzetben élők számára.
A célcsoport a program következtében: Mozgásmennyiségük nő, olyan szabadidős vagy rekreációs tevékenységet választanak, amit be tudnak építeni az életükbe, rendszeresen és hosszútávon gyakorolnak.
A fórumunk második részében a hamarosan megrendezésre kerülő példaképes sportprogramunkról adtunk tájékoztatást a résztvevők számára.
Erdélyi Mihály tudatta, a rendezvény célja a sporttal és egészséggel kapcsolatos szemlélet pozitív irányba alakítása, szabadidős eszközök bemutatása a lakosság, kimondottan a hátrányos helyzetű réteg számára Véleménye szerint, a sport az egyik legalkalmasabb eszköz a közösségi kohézió erősítésére. Gyakorlati eszköze a hátrányos helyzetű csoportok felzárkóztatásának.
Mindezek segítségével a sport jelentősen hozzájárul az életminőség javulásához. A kiemelkedő sporteredmények nagyban hozzájárulnak az önbecsülés erősítéséhez, ami erősíti a társadalmi kohéziót. Elmondta, hogy a rendezvény Szuhán 2021. szeptember 4-én kerül megrendezésre a Polgármesteri Hivatal udvara és parkja területen, ahol színvonalas és emlékezetes sportnapot szeretnénk tartani. Tervezzük a következő sportolási lehetőségeket: segway, elektromos roller, tandem kerékpár, csocsó, asztalitenisz, trambulin, buborékfoci, lézerharc, igény esetén váltóversenyek, kötélhúzás. Szeretnénk ha a rendezvény hatására sok helyi és környékbeli lakos kezdene el fizikailag aktív életet élni, sportolni, amivel egészségszintjük, életminőségük jelentősen emelkedik majd. Számítunk a falu minden korosztályára, mindenkinek tudunk szolgálni neki megfelelő sportággal, mozgáslehetőséggel. Kérte a jelenlévőket, minden lehetséges csatornán népszerűsítsék sportprogramunkat, hogy minél többen jelen lehessenek ezen a színvonalasnak ígérkező napon.
A jelenlévők érdeklődéssal hallgatták a részleteket, látszott rajtuk, sőt közölték is, hogy kíváncsian várják egészségfejlesztő sportnapunkat, sikerült felkelteni az érdeklődésüket, szívesen részt vesznek rajta, rokonokkal, ismerősökkel, barátokkal együtt.
A programismertető és szemléletformáló fórumon megjelent Szuha polgármestere Tóth Zoltán István is, aki elmondta, működnek a faluban olyan civil szervezetek, amelyek igyekeznek összekovácsolni a lakosságot. A fiatalok és a felnőttek a focipálya környékén közösen sportolnak, de a nyársalásokon is összejön a falu apraja-nagyja, különféle közösségerősítő foglalkozásokat tartva. A Szuhai SE labdarúgó szakosztálya részben a pandémia, részben a fiatalok érdektelensége miatt átmenetileg szünetelt, újjászervezése jelenleg is folyamatban van, pedig a focira egy füves nagypálya és 2016-ban a Magyar Labdarúgó Szövetségnek köszönhetően, bő 10 millió forintból épített műfüves pálya áll rendelkezésre a településen, ami a a szuhai fiatalok számára ingyenes, egyébként térítés ellenében vehető igénybe.
Erdélyi Mihály hozzátette, az alacsonyabb jövedelműek számára, akik valamilyen sporttevékenységet kívánnak folytatni, a lehetőség megteremtése lenne lényeges pl. ingyenes pályahasználat, alacsony tagdíjú lakossági sportegyesületek stb.
A szabadidősport egyesületek egy része profitorientált, költségeit részben pályázatok útján fedezi, így bár magánvállalkozás, mégis az állam finanszírozza.
De nem zárható ki egyes sportszövetségek vagy sportegyesületek közreműködése sem ezen a téren, megnyitva bizonyos keretek között a sportlétesítményeket a sportolni/testedzést folytatni kívánók számára. Ahol van forrás, ott van lehetőség a fejlesztésre és a lakosság mozgósítására, a szegényebb területeken azonban a versenysporton kívül nincs semmilyen mód arra, hogy az emberek mozogjanak és egy egészségesebb életmódot alakítsanak ki.
Tóth Zoltán István örömét fejezte ki, hogy egy értékes sportnappal gazdagodik majd a falu közössége, a program promótálásában is felajánlotta segítségét az önkormányzat összes lehetőségével.
Nagy Jánosné, aki a Szuhai Fiatalok Egyesületét képviselve elmondta, hogy egyesületük a településen élő fiatalok szabadidős és kulturális programok szervezésével, lebonyolításával, a falu idegenforgalmi jellegét erősítve foglalkozik. Kirándulásokat, túrákat szervez az egészséges életmód fejlesztése érdekében. Majd felajánlotta, sportrendezvényünkre szívesen megjelennek kedvelt szabadidős sporteszközeikkel ők is, az íjászat, valamint idehaza egy kevésbé ismert golyójáték a petanque –ot is bemutatnák a résztvevők számára. Köszönettel fogadtuk.
Végh Tamás azt kérdezte, hogy mi az a lézerharc, ő még nem hallott róla.
Megtudta, hogy a lézerharc (lasertag, lézertag, vagy infracsata) valódi csata sebesültek nélkül.
A játékosok közt nincs fizikai kapcsolat, hanem a fegyverek által leadott infrasugárral kerülnek kontaktusba egymással, ezért inkább taktikai, és ügyességi képességeik használatával küzdenek egymás ellen, illetve ezen képességek magasabb szintre való fejlesztésében is segíthet a játék.
A lézerharc a sokak által ismertebb paintball-ra emlékeztet, de azzal ellentétben a kapott találat nem fáj, a sérülés lehetősége a nullával egyenlő. A lézerharc egyre nagyobb népszerűségnek örvend és a sport, a szórakozás mellett szerves részét képezi a fiatalok honvédelmi nevelésének.
Hámor Zoltánné arra volt kíváncsi, valamilyen versenyt, versengést, bajnokságot tervezünk-e?
Elmondtuk, igény és jelentkezők esetén sorversenyeket, váltóversenyeket, kötélhúzást tudunk rendezni, de asztaliteniszből és csocsóból is sor kerülhet bajnokságra.
Megjegyezte, hogy ilyen színvonalas, korszerű és hagyományos sporteszközöket felvonultató infrastruktúra nagyon ritka, látszik, hogy minden korosztályra gondolt a pályázó sportszövetség.
Véleménye szerint csak hagyományos sportágakkal nehéz lenne alkalmanként 220 főt megszólítani, a modern eszközök viszont bevonzzák a fiatalokat.
A fórum harmadik részében egy érdekes, szemléletformáló témát vetettünk fel, ami erősen kapcsolódik projektünk célrendszeréhez. A téma, amit feldogoztunk:
Az egészséges táplálkozás és a sport összhangja.
Az előadást Dr. Honfi László tartotta, aminek rövd összefoglalója a következő lehet.
Ahhoz, hogy valaki egészséges, hosszú életet éljen, több dologra is oda kell figyelnie. Ilyen a mozgás és a táplálkozás, valamint ezek vitathatatlan kapcsolata. Nagy butaság lenne például azt hinni, hogy pusztán diétázással le lehet fogyni egyik hétről a másikra anélkül, hogy fel kéne állnunk a kanapéról, miközben jó sokat eszünk is. Való igaz, hogy vannak olyan szerencsés adottságú emberek, akiknek ez sikerül, azonban a legtöbben nem ebbe a kasztba tartoznak. Genetika, adottság, testalkat – néhány ok azok közül, amik miatt nehezen mehet a fogyás vagy az izomzat erősítése. A rendszeres testmozgás és a helyes táplálkozás kiegészíti egymás.
Egyik nélkül aligha lesz hatékony a másik, ha komolyan gondolja valaki az egészséges életmódot. Az egészséges életmód, ahogy azt gyakran halljuk is a környezetünkben, az egészséges táplálkozással kezdődik. Hogy miért? Azért, mert ahogy benzin nélkül az autó sem, úgy az ember sem működik, ha nem eszik. Táplálkozásból, alvásból és pihenésből nyerjük az energiát, így tölthetjük fel magunkat. Ezekre van szükség ahhoz, hogy a sportolás jól menjen és feltöltsön minket. Ha megfelelően étkezünk, lesz energiánk ahhoz, hogy rendszeresen tudjunk edzeni. Lesz kedvünk biciklizni, futni és a négy fal közül való kimozdulás is könnyebben fog menni.
Azzal, hogy edzünk, erősödnek az izmaink, az ízületeink és segítünk az immunrendszerünknek abban, hogy megvédjen minket. Ezekhez pedig egészséges táplálkozással is hozzá tudunk járulni. Sportolással javítható a vérkeringés, csökkenthető számos betegség kialakulásának a kockázata, a csontjaink is hálásak lesznek érte. És ez csak néhány példa a sok ezer közül arra, hogy miért kell az edzést és a táplálkozást összehangolni.Az, hogy kimegyünk a természetbe futni, nem kerül semmibe. Egy futócipőt kell beszerezni, ami akár évekig jó lehet. Befektetés.
Ahhoz, hogy felüljünk a kerékpárra és tekerjünk egy órát, ingyen van. Ha van valami, ami örök darab, akkor az a bicikli. Csak egyszer kell megvenni, hogy bármikor használhassuk.
Ha valaki csak hobbiként is, de rendszeres testmozgásra, illetve sportolásra szánja el magát, azt lehetetlenség másként kivitelezni, minthogy a sok mozgás mellett nagy hangsúlyt kapjon az egészséges táplálkozás is. Szervezetünk ugyanis a sportolás során nagyobb terhelésnek van kitéve, amivel az elvárások is megnövekednek, vagyis amennyiben nem adjuk meg szervezetünknek mindazt, ami kell neki a fejlődéshez, akkor a rendszeres mozgással könnyedén árthatunk is magunknak.
Ehhez egy kiegyensúlyozott étrendet kell megtalálnunk, amihez elengedhetetlen kellék lesz például a fehérje, avagy más néven a protein, ami sejtalkotó képessége miatt nélkülözhetetlen, de szerepe van az immunvédelemben, és a test teljesítőképességében is. Nem szabad túlzásba vinni, ezen felül pedig érdemes részben állati, részben növényi eredetű fehérjét alkalmazni az izomfejlődés és az ízületek egészségének érdekében. Sportolás esetén az egészséges táplálkozás feltétele még a szénhidrátbevitel is, amiből az energiát nyerjük.
Nem szabad túlzásba vinni ezt sem, mert zsírként raktározódik, éppen ezért inkább növényi eredetű szénhidrátot célszerűbb alkalmazni. Sok egészséges szénhidrát található a rizsben, a burgonyában, valamint a salátákban! Természetesen zsírra is szükségünk van ahhoz, hogy testmozgás esetén bírjuk a megpróbáltatásokat, mégpedig azért, mert vannak olyan vitaminok, amelyek csak ebben oldódnak. Ilyenek az A-, a D-, az E- és a K-vitaminok.
Noha a telített és a telítetlen zsírsavak egy jelentős részét szervezetünk képes saját maga is előállítani, az esszenciális zsírsavakhoz viszont csak táplálkozás útján juthatunk hozzá, így a napi energiaigény 20-30 százalékát zsírnak kell kitennie rendszeres testmozgás esetén.
A sport és a táplálkozás kapcsolatát kiválóan illusztrálja a testsúlyszabályozás. Nagyon összefügg ebben az esetben ez a két terület, hiszen a bevitt és az elhasznált energia (kalória) aránya az alapja fogyókúrának. A túlsúly sok betegség forrása, ezért a testsúly szabályozását igen komolyan kell venni. A táplálkozással nagyon jól összehangolt, rendszeres, kellő intenzitású edzés az egyik legjobb út az egészség, a magas életminőség felé. Az előadás után több kérdés merült fel a résztvevők között.
Csatlós Istvánnét meglepte az a mondat az előadásban, mely szerint a napi energiaigény 20-30 százalékát zsírnak kell kitennie rendszeres testmozgás esetén. A közösségi médiában tiltják a zsírt a táplálkozás során, miközben az előadásból kiderült, hogy a szervezetnek szüksége van a zsírra is. Csak az internetről tájékozódni nem elégséges, mindenképpen szakemberektől kell tanácsot kérni és elfogadni. Molnár Miklósné arról érdeklődött, a folyadékfogyasztás a táplálkozás része-e?
Elmondtuk neki és a jelenlévőknek, hogy a korszerű, kiegyensúlyozott étkezésen belül a megfelelő mennyiségű és minőségű folyadékfogyasztásra is érdemes figyelmet fordítani, különösen a meleg, nyári időszakban. Köztudott, hogy az emberi test 50-60 százalékát víz képezi, amelynek legnagyobb mennyisége sejten belül, kisebb része sejten kívül található.
A víz fontos szerepet játszik szervezetünk működésében, többek között biztosítja a vérkeringést, befolyásolja a vér megfelelő összetételét; szabályozza a vérnyomást; lehetővé teszi a tápanyagok, a salakanyagok és a gázok oldását, szállítását; biztosítja a szervezet állandó, belső hőmérsékletét; elősegíti az ízület megfelelő működését (ízületi folyadék). Víz nélkül megemelkedik a szívfrekvencia és a testhőmérséklet, fontos tápanyagokat veszít a szervezet, és ezek kedvezőtlenül befolyásolják, jelentősen csökkentik a teljesítményt.
A szervezet nem rendelkezik folyadékraktárakkal, a felesleges mennyiséget a vese hamar kiválasztja. Ha a vízháztartás egyensúlya megbillen, akár a vízfelvétel csökkenése, akár a vízleadás fokozódása miatt, a szervezet kiszárad (dehidráció). Már 2%-os folyadékvesztés esetén is csökken mind a fizikai, mind a szellemi teljesítőképesség, megjelennek az első tünetek, fejfájás, koncentrálóképesség csökkenése, fáradtság, szomjúság. Amikor iszunk, ne hagyatkozzunk csupán a szomjúságra. Módszeresen, tudatosan alakítsuk ki ivási szokásainkat, ügyeljünk a szilárd és folyékony táplálékok elfogyasztásának mennyiségére és arányára. Napi tevékenységünkbe iktatassunk hosszabb-rövidebb pihenőket, amit használjunk ki egy-egy pohár frissítő ital vagy lédús gyümölcs elfogyasztására, hogy a napi átlag 2,5 liter folyadékbevitel meglegyen, így biztosítva a vízháztartás egyensúlyát. A mindennapokban ideális szomjoltók az ivóvíz mellett a gyümölcstea, gyógytea. gyümölcsökből és zöldségekből készült ivólevek, mert víztartalmuk mellett vitaminokat és többféle ásványi anyagot is tartalmaznak. Ugyanez vonatkozik a tejre, a folyékony tejtermékekre, levesekre, főzelékekre, mártásokra. Kerüljük azonban az erősen cukrozott, édes gyümölcsitalokat, gyümölcsszörpöket, szénsavas kólákat. Dománné Pádár Marianna megjegyezte, hogy ez a pályázat nagyon illeszkedik a szuhai társadalmi környezethez, az egészséges életmódról és azon belül a fizikai aktivitásról is tájékoztat, segít, ezáltal nagy a közösségi hasznossága. Az erre fordított összeg soha nem lehet pénzkidobás.
Úgy véljük, fórumunk sikeres volt, mindenben megfelelt projektünkben lefektetett céljainknak, sportnapunk megismertetésére, népszerűsítésére és bizonyos szintű szemléletformálásra is valóban alkalmas volt. A résztvevők szerint máskor is szükség lenne ilyen programokra, egészségközpontú előadásokra, amelyen részt is vennének.
A helyszínen megismertetett, a projekt keretében általunk elkészített promóciós és szemléletformáló szakanyagokat (könyv, füzet, szórólap) a helyi és a környékbeli civil szervezetek, valamint a megjelentek és a lakosság számára is elérhetővé tettük.
A fórum végeztével polgármester úrral együtt feltérképeztük, felmértük elkövetkező rendezvényünk helyszínét, megnéztük a terepviszonyokat, kijelöltük az egyes programelemek helyét.
Kelt: Bogács, 2021.08.24.