Fórum programleírás – szakmai beszámoló

HOL ÉS MIT SPORTOLJUNK?

 

GARANTÁLT SPORTPROGRAM – SPORTÁGVÁLASZTÓ, SPORTSZERBEMUTATÓ ÉS SZABADIDŐS SPORTRENDEZVÉNY

 

Időpont: 2019. július 23. 09.00-10:00 óra.

Helyszín: Művelődési Ház,  Mezőkeresztes, Dózsa György utca 24.

A beszámolót összeállította: Koczka Edina HARMÓNIA E.E. képviselő.

 

A megvalósított tevékenységek leírása, szakmai összefoglaló:

Először megismerkedhettek a résztvevők a szervezetünkkel, Erdélyi Mihály bemutatta eddigi tevékenységeinket, szervezetünk felépítését és magát a nyertes projektet. A 250 millió forint összköltségű pályázatunkkal célunk, hogy 34 állomáshelyen bemutassuk azokat az aktív szabadidő eltöltési lehetőségeket, melyhez a környékbeliek nem, vagy csak nehézkesen jutnának hozzá. Célunk, a helyben lévő lakosság egészségfejlesztése, a szabadidősport tevékenység elterjesztése és a sportszolgáltatásokhoz való hozzáférés biztosítása különösen a hátrányos helyzetű célcsoportok számára az ágazatközi szereplők tevékenységének összehangolásával.      A rendezvénnyel célunk volt a sportszakemberek, szakmai és civil szervezetek, valamint a lakosság között mindennapos kapcsolat kialakítása.

 

A fórum második részében a garantált sportprogramunkról tájékoztatta Erdélyi Mihály a fórum résztvevőit. A program célja, a fizikailag inaktív életvitelt folytató személyek bevonása, melynek célja a mentális stabilitás növelése, a krónikus, nem fertőző betegségek megelőzése, hosszútávon pedig a lakosság stabilabb munkaerő-piaci részvételének elősegítése.  Arra törekszünk, hogy a rendezvény ideje alatt teremtsünk meg a lehetőségeket a modern és hagyományos sporteszközök megismerésére, kipróbálására a településen és a környező településeken élő lakosok számára, valamint, hogy felkeltsük figyelmüket és igényüket a minőségi szabadidő eltöltése, az egészséges életmód és a fizikai aktivitás irányába.

A fórumon megjelent az önkormányzat részéről Fekete Zoltán, másrészről Adonics István a Mezőkeresztes Városi Sportegyesületet képviselője, a Mezőkeresztesért Közalapítvány részéről Dr. Hegedűs Marianna, Pónuzs Andrea pedig a helyi ifjúsági ügyek referenseként vett részt, és a helyi lakosok.

A résztvevőket Erdélyi Mihály tájékoztatta arról is, hogy hogy július 27-én reggel 9 órától várjuk a kedves lakosságot a rendezvényünkre a Népkertbe és sportpályára, ahol többek között a következő programokat és eszközöket vehetik igénybe körforgásszerúen a résztvevők: sportpályán a labdarúgást, melyet éremdíjazással próbálunk honorálni. Ezt nagy örömmel vették tudomásul, ezek szerint a felnőttek is jól motiválhatóak jelképes díjazásokkal is. A Népkertbe tervezzük az asztaliteniszt, a csocsót és a karate bemutatót. A Népkert melletti füves területre a buborékfocit, a kosárlabdát, a röplabdapályát, tolláslabdát, második asztaliteniszt, második csocsóasztalt és a trambulint terveztük. A segwayt és elektromos rollert pedig a mellette húzódó lezárt közterületre szervezzük.

Kíváncsian várják az új, számukra eddig ismeretlen sportágak kipróbálási lehetőségeit. Mint mindenhol máshol is, a segwayről sokan érdeklődtek.

Elmondtuk, hogy a látszólag egyszerűnek tűnő eszköz igencsak komoly koordinációs és egyensúlyozó képességeket igényel, főleg a felnőttek részéről, ugyanis a gyererekek meglepő gyorsasággal sajátítják el a segway biztonságos használatát. A következő kérdés Domján Csabától azt volt, hogy önállóan kell-e elsajátítaniuk a használatát, de biztosítottuk őket afelől, hogy szakkészpett animátorok segítik őket az eszköz megismerésében és használatában is. A két külön területre kihelyezett asztalitenisz és csocsóasztalok előzetesen örömteli fogadtatásra találtak, a fórum résztvevői jelezték, hogy így elkerülhető a tumultus az asztalok körül. Oravecz Tibor azt szerette volna tudni, a karate bemutatót ki tartja, kérésére tájékoztattuk, hogy a Bükkaljai Diák- és Tömegsport Egyesület fogja megtartani. Kértük a résztvevőket, hogy segítsenek a rendezvény promotálásában, hogy minél többen részt vegyenek programunkon.

 

A fórum harmadik részében arra a kérdésre kerestük a választ a résztvevőkkel, hogy hol és mit sportoljanak a hátrányos helyzetű települések polgárai? A bevezetőben Szabó Attila  triatlon edző által elmondottak és a beszélgetés során felmerült  észrevételek összegezése az alábbiak szerint lehetséges.

Szélné Molnár Ágnes kérdezte, hogy mégis, mi legyen az első lépés? Sokszor nehéz a címben feltett kérdésre válaszolni. Először is elhatározásra kell jutni, hogy mától egészséges életmódot akarok folytatni. Ehhez mindenképpen belső indíttatásra, nagy és komoly döntésre van szükség. Ezt a döntést sok dolog kiválthatja, például rossz közérzet, kezdődő betegség, média és a környezet ráhatása stb.

Ha az elhatározás valóban megszületett, gondolatban vegyük sorra az életmód elemeket (fizikai aktivitás, táplálkozás, káros szenvedélyek, környezeti ártalmak, stressz-feldolgozás, üdülés-pihenés kultúra), döntsük el, hogy melyik életmód elem esetében milyen kisebb-nagyobb változtatást tervezünk. Mindezt vessük papírra, írjuk le, különben a gondolat elszáll!

Hatásosabb, ha minden életmód elem esetében javítunk egy kicsit, mintha egy-két életmód elemnél a tökéletesre törekszünk, a többi életmód elemmel pedig nem foglalkozunk, ott marad minden a régiben.

Ha a fizikai aktivitást, mint életmód elemet vesszük sorra, gondoljunk arra, hogy az eszközt kell először meghatározni. El kell dönteni, milyen formában akarjuk a fizikai terhelésünket megszervezni. Lehet az kiadós és tempós séta, kocogás, kerékpározás, gimnasztika napi rendszerességgel, kirándulás és túrázás heti rendszerességgel, horgászás rendszeresen (főleg csónakból, vagy partról rabló halra pergetés), esetleg vadászat, amely elfoglaltságot egyedül, vagy szűkebb környezetünkkel is megvalósíthatunk.

Ha nagyobb társaságban tervezzük a fizikai aktivitásunk gyakorlását, nézzünk szét szűkebb és tágabb környezetünkben, milyen szabadidő eltöltésével, vagy szabadidősporttal kapcsolatos civil szervezet működik a településen! Ha találunk kedvünkre valót, ne habozzunk, csatlakozzunk a csoporthoz, és rendszeres részvétellel segítsük egészségre törekvő céljaink elérését.

Több településen, főleg pályázati forrásból, tanfolyamokat szerveznek különböző szabadidős tevékenységek gyakorlására (pl. aerobic, zumba, túra, kirándulás, küzdősportok stb.). Az így adódó lehetőségeket keressük meg, derítsük fel és mindenképpen éljünk azokkal!

Fő a rendszeresség!

Gyakran csak olyan programot kínálnak civil szervezetek, ahol nem a fizikai aktivitás a fő célja a foglalkozásoknak, hanem a szabadidő eltöltés más, a szellemi rekreáció körébe tartozó területek (ulti klub, kézimunka, rejtvényfejtés stb.). Ezek a rendszeres elfoglaltságok is kiváló hatással vannak az élet minőségére, azt javítják, ezért ezekkel a lehetőséggel is érdemes élni. Az ilyen típusú foglalkozások közösségformáló szerepe is jelentős.

Összegezve: mindegy, hogy mit, mindegy, hogy hol, csak rendszeresen sportoljunk, a tervezett és rendszeres fizikai aktivitás egészség megőrző, betegség megelőző szerepe ugyanis tudományosan igazolt, a jó életminőséghez hozzátartozik.

A fórum résztvevőitől úgy váltunk el, hogy: Találkozzunk a Sportrendezvényen!

 

Kelt.: Eger, 2019. 07. 23.

 

 

 

 

Skip to content