Fórum programleírás – szakmai beszámoló
A nők számára ideális mozgásformák

Példaképek részvételével zajló, vagy animátorok által vezetett, lakossági komplex sportprogramok, szabadidős sportesemények szervezése
Helyszín: 3360 Heves, Erkel Ferenc u. 2. Hevesi Kulturális Központ,
Időpont: 2021.06.14. 11:00:-12:00
A fórumon részt vett: 20 fő.
A beszámolót összeállította: Koczka Edina, a HEF képviselője.
A megvalósított tevékenységek leírása, szakmai összefoglaló
A fórum első részében Erdélyi Mihály sportszövetségünk elnöke, bemutatta szervezetünket. elmondta, hogy rendszeresen szabadidősport eseményeket rendezünk, leggyakrabban HH-s településeken, illetve folyamatosan fiatalokkal és HHH-s csoportokkal kapcsolatos pályázatok megvalósításával is foglalkozunk.
Tájékoztatta pályázatunkról a jelenlévőket, a projekt átfogó célját, vagyis azt, hogy egységes szakmai elvek alapján olyan egészségfejlesztő testmozgás (HEPA) és szabadidősport program valósuljon meg Magyarországon, elsősorban a Észak-magyarországi régióban, jelen esetben Heves városában, amely mind térségi, mind helyi szinten hozzájárul a szabadidősport kínálat bővüléséhez, a lakosok életminőségének javulásához, a szakmai együttműködések fokozásához, az alulról szerveződő sport és rekreációs kezdeményezések megvalósításához, valamint a társadalmi befogadáshoz a szabadidősport eszközein keresztül is.
Hozzátette, kiemelt célunk a fórum, majd a sportrendezvény megtartásával, hogy a Hevesen és környékén élő HH-s rétegek a lehetőségekhez képest minél nagyobb arányban válasszanak maguknak olyan mozgásformát, szabadidősportos vagy rekreációs elfoglaltságot, melyet egész életük folyamán folytathatnak majd, akár egészségfejlesztési és akár integrációs céllal is.
Célunk, hogy a fórum hatására is olyan lakossági szemléletváltozás és eredményes kommunikáció történjen, amely az egészséges életvezetési ismereteket bővíti, korszerűsíti a peremcsoportok esetében is.
A fórumot a Kulturális Központ kiválóan berendezett előadó termében tartottuk, fogadó szervezetünk a hevesi önkormányzat volt, amelyre a környező települések képviselői is meghívást kaptak, akik nagy érdeklődéssel fogadták a szabadidős sportnap lehetőségét.
A rendezvény végeztével több település jelentkezett, hogy náluk is szívesen látnák
rendezvényünket. ( pl. Hevesvezekény, Kömlő, Tarnaméra, Tarnaszentmiklós, Tiszanána)
A fórum második részében Erdélyi Mihály ismertette a jelenlévőkkel a példaképes sportprogramunkat, amit 2021. június 19-én 10.00-16.15.ig kívánunk lebonyolítani Hevesen, a Bermuda Sportparkban, majd Ppt diákkal illusztrálva bemutatta azokat a modern és hagyományos sportmozgásokat, sporteszközöket, amelyeket felkínálunk a rendezvényünkre kilátogatóknak. Ezek pl. a következők: segway, elektromos roller, tandem, asztalitenisz, csocsó,tollaslabda, buborékfoci, trambulin, Eurobungee (óriás trambulin), futóverseny lesz.
Közölte a fórum résztvevőivel azt is, hogy egy ismert sportembert is bemutatunk majd példaképként a sportnap során, hogy az ő sikeres pályája példa legyen, elsősorban a helyi fiatalok számára.
A felkínált programok nagy érdeklődést váltottak ki a résztvevők körében. A helyi képviselők is felajánlották, hogy minden segítséget megadnak a rendezvény népszerűsítésében, hogy minél többen jelenjenek meg a rendezvényen.
Mihics Zoltán megjegyezte, hogy a kiválasztott helyszín a Bermuda Sportpark korszerű, minden tekintetben alkalmas nagy létszámú sportrendezvények lebonyolítására. Majd hozzátette, hogy a hagyományos sporteszközökkel szerinte nem igazán lehetne nagy létszámú tömeget megmozgatni, de ezeket az új, innovatív, sokak számára ismeretlen eszközöket alkalmasnak tartja arra, hogy az elvárt létszámot behozzák a rendezvényre. A tandemkerékpár ötlete nagyon tetszett, örül neki, mert eddig még csak egyszemélyes kerékpárpon közlekedett.
Erdészné Turcsányi Katalin azt kérdezte a futóversenyt, hogy rendezzük meg, kik vehetnek részt rajta, lehet-e rá nevezni és kapnak-e valamit a legjobbak?
Elmondtuk, hogy a Hevesi Sport Egyesület közreműködésével lesz megrendezva a verseny, terveink szerint 100-800 méteres távokon, korosztályokra bontva. A dobogós helyen végzettek éremdíjazásban részesülnek.
A hevesi fórumunk harmadik részében egy projektcéljainkkal kompatibilis témát dolgoztunk fel a résztvevőkkel együtt, interaktív formában: A nők számára ideális mozgásformák címmel.
A témát dr. Honfi László vezette fel amiből a jelenlévők a következőket tudhatták meg.
Régen gyakran lehetett hallani olyan véleményt, hogy a nők jóval gyengébbek, mint a férfiak, nehezebb fizikai munkára alkalmatlanok, így a sportolás sem nekik való. De mára a helyzet megváltozott: alig van olyan sportág, amelyben ne szerepelhetnének a hölgyek. Ők is hasonlóan terhelhetőek, mint a férfiak, eltérés csupán bizonyos mennyiségi mutatókban van.
A férfiak számára előnyös, általuk használt mozgásformák túlnyomó többsége – némi mennyiségi és minőségi jellegű megkötéssel – alkalmas tehát a hölgyek számára is.
Fontos azonban, hogy a női test sajátosságait mindig és minden szempontból figyelembe vevő mozgásformákat alkalmazzunk az esetükben, főleg az egészségfejlesztő céllal végzett szabadidősport során.
Egy reprezentív mintán elvégzett, tudományos igényű felmérés szerint, a nők által legkedveltebb sportágak a következők:
- step és dance aerobik,- gyaloglás, -futás/kocogás, – kerékpározás/spinning,
- úszás/vízi aerobic, – jóga, – pilates, – capoeira,- hastánc, – rúdtánc.
Napjainkban nagyon hódít még a hölgyek között a fittball (gymball, vagy óriás labda), valamint a táncos mozgásformák közül a zumba.
A fentiekből kitűnik, hogy a hölgyek tehát leginkább a táncos és az alakformáló sportágakat részesítik előnyben. A legfontosabb azonban az, hogy a fizikai aktivitás feleljen meg a női test által támasztott követelményeknek, rendszeres legyen, hetente legalább háromszor sportoljanak kellő intenzitással, élvezzék ezeket a foglalkozásokat, és ez a fizikai aktivitás – amennyiben lehetséges – épüljön be a mindennapokba (pl. lift helyett gyalog, buszról 2 megállóval hamarabb száll le stb.).
Szerencsés eset, amikor a fizikai aktivitás mellett, annak során életvezetési és egészségfejlesztési tanácsokat is kapnak a hölgyek, így a foglalkozások hatásfoka javulhat, a komplexitás felé mutathat.
Takács Petra aziránt érdeklődött, hogy mi az a capoeira?
Az előadó válaszából megtudta, hogy a capoeira (kiejtése: kapuejra) egy brazil tánc és harcművészeti kultúra, ami sajátos akrobatikus mozgás és zene. A 16. századtól a főként Közép-Nyugat-Afrikából Brazíliába hurcolt rabszolgák alakították ki. Fürge, trükkös mozdulatok jellemzik, gyakran közel a földhöz, akár kézen/fejen állva művelik, mindig zenére mozognak. Egyes verzióiban sok akrobatikus elem található.
Jellemzőek a capoeira-ra a cselek, a színlelt támadások, a lendületes rúgások, illetve az ellenfél egyensúlyból való kimozdítását célzó mozdulatok. A capoeira szónak számos jelentése létezik, ezek egyike a Brazília belsejében található erdős területekre utal, feltehetőleg azokra a helyekre, ahol a szökött rabszolgák próbáltak elrejtőzni. Az 1970-es években megjelenő break-tánc számos mozdulata nagyon hasonló, ezért sokak szerint a capoeirából származik.
Bartáné Rauf Zsanett megkérdezte az előadótól, hogy kiegészítésként sportolás közben milyen életvezetési és egészségfejlesztési tanácsokra gondolt? Dr. Honfi László elmondta, hogy jelen esetben elsősorban az egészség szempontjából legfontosabb életmód-elemekre vonatkozó fontos és praktikus tanácsokról van szó (pl. fizikai aktivitás, táplálkozás, káros szenvedélyek [dohányzás, alkohol, drog stb.] és környezeti ártalmak elkerülése, stresszkezelés stb.).
Kóczián Judit azt kérdezte, mi a javaslat olyan speciális női élethelyzetben, mint a sportolás menstruáció idején?
Gyakori kérdés, hogy a menstruáció idején megváltozik-e a nők terhelhetősége, esetleg ajánlatos-e ezen időszak alatt módosítani az edzésprogramon. Általánosságban elmondható, hogy a menstruáció nem akadályozza a sportolást, ám javasolt az edzéstervbe némi változtatást beiktatni. Ilyenkor a nők 80%-ánál a teljesítmény nem változik, míg 9%-nál romlás figyelhető meg. (Habár előfordult már néhány esetben javulás is!) Ennek ellenére e periódus alatt érdemes az edzésen némiképp „finomítani”. Egyrészt az esetleges fertőzések elkerülése érdekében javasolt felfüggeszteni a vízi sportokat, másrészt az erőteljes has préssel végzett gyakorlatok sem ajánlottak, mivel a megnövekedett hasi nyomás a görcsöket erősebbé teheti, ugyanakkor a hasizom ilyenkor nem működik az egyébként megszokott mértékben.
Szintén Bartáné Rauf Zsanett kérdezte, egy másik, ugyancsak speciális női élethelyzettel kapcsolatban arra volt kíváncsi, terhesség idején hogyan lehet sportolni.
A válaszból kiderült, hogy kiemelten fontos időszak a nők életében a várandósság, amikor sok kérdés merül fel a sportolással és ennek kapcsán a táplálkozással kapcsolatban is.
A várandósság alatt a mozgás nem tilos, sőt, számos jótékony hatása van. Ám a következő aranyszabályt soha ne felejtsünk el: mindig a magzat és a saját magunk egészségét tartsuk szem előtt, és legyünk folyamatos kapcsolatban az orvosunkkal. Mindenekelőtt érdemes leszögezni, hogy a várandósság egy egészséges állapot, tehát ne kezeljük úgy a várandós anyukát, mintha beteg lenne!
Ennek ellenére oda kell figyelniük arra, hogy a sportolás ne „edzés jellegű” legyen, hanem inkább az anya és a magzat szervezetének optimális működését, fejlődését szolgálja.
Mit ne sportoljon a nő a terhesség idején? Akadnak azonban olyan helyzetek, amelyeket a magzat egyáltalán „nem kedvel”.
Az egyik legfontosabb tudnivaló, hogy kerülendők a maximális intenzitással végzett gyakorlatok, amelyek oxigénhiányos állapotot okozhatnak, és elvonják a magzattól a szükséges tápanyagokat és energiát. Emellett a hosszú ideig tartó, nagy intenzitású edzések sem ajánlottak, hiszen ezek magas hőmérsékletet generálnak, ami szintén nem előnyös a babának. A magzat 37 °C-on fejlődik optimálisan. Ha a kismama teheti, akkor sportoljon inkább a hűvösebb délelőtti órákban. Ezen kívül a ruházat helyes megválasztása is sokat segíthet! A kismedencében kialakuló magas nyomás a hasizmok erőteljes összehúzódásának eredménye. Ez elkerülhető, ha az erőteljes hasprés kimarad a kismama edzésprogramjából. A legalapvetőbb szabály, hogy a várandós nő kerülje azokat a sportágakat, amelyekben esély van az ütközésre, mert ez veszélyezteti a magzatot!
Felvetődik tehát a kérdés, hogy akkor mégis miként és mit sportoljon a nő a terhesség idején?
Az első trimeszterben (1–3. hónap) nyugodtan végezhet könnyített aerob edzéseket, illetve közepes intenzitással is megpróbálkozhat, hiszen a magzat energiaigénye itt még minimális. A maximális terhelést és a súlyzós edzéseket mindenesetre kerülje! Ne feledje, ez az időszak a magzatról szól!
A második trimeszterben (4–6. hónap) már ne végezzen rázkódással járó mozgásformákat.
A harmadik trimeszterben (7–9. hónap) ajánlott a speciálisan összeállított terhestorna, melynek során földközeli helyzetben gimnasztikai, nyújtó gyakorlatokat végeznek.
A terhesség alatt folytatott sporttevékenységnek egyébiránt számos előnye van: nemcsak meggyorsítja a szülést, de növeli a vajúdás alatti állóképességet, valamint elősegíti a kismamák szülés utáni gyorsabb felépülését.
Tilos a fogyókúra! Fontos tudni, hogy a terhesség alatt tilos a fogyókúra. Az elhízás megelőzése, nem pedig a fogyás a cél, ennek legmegfelelőbb módja pedig a jól megtervezett táplálkozás mellett az aerob jellegű (hosszútávú állóképességet fejlesztő) mozgásformák gyakorlása.
Madarász Réka megjegyezte, örül, hogy részt vett a fórumon, mert nem gondolta volna, hogy olyan dolgokat hall, amelyek nagyban befolyásolják a nők hozzáállását a mindennemű sportmozgásokhoz.
Mihics Zoltán örömét fejezte ki, hogy színvonalas szemléletformáló előadást hallottak, továbbá annak is nagyon örült, hogy ilyen sokelemes, nagy volumenű sportprogramot kap Heves város és környéke lakossága.
Az általunk a helyszínen is bemutatott, a projekt keretében készült szemléletformáló szakanyagokat (könyv, füzet, szórólap) a helyi és a környékbeli civil szervezetek, valamint a megjelentek és a lakosság számára is elérhetővé tettük.
Összességében a fórum elérte célját, nagyon élvezték azt a megjelentek, az egymással való találkozást a pandémia okozta bezártság után, sokat tudtak meg a projektünkről, egymásról, és elmondták, hogy izgatottan várják a kiválóan beharangozott hétvégi családi sportnapot.
Kelt: Eger, 2021. 06. 14.