Fórum programleírás – szakmai beszámoló
TERMÉSZETES GYAKORLATOK A SZABADIDŐSPORTBAN
GARANTÁLT SPORTPROGRAM – SPORTÁGVÁLASZTÓ, SPORTSZERBEMUTATÓ és SZABADIDŐS SPORTRENDEZVÉNY
Időpont: 2019. július 30. 10:00 – 11:00.
Helyszín: Polgármesteri Hivatal, Borsodnádasd, Köztársaság út 12.
A beszámolót összeállította: Koczka Edina HARMÓNIA E.E. képviselő.
A megvalósított tevékenységek leírása, szakmai összefoglaló:
Először Erdélyi Mihály mutatta be szervezetünket és eddigi tevékenységeinket, majd rátért a jelen pályázat adta lehetőségek ismertetésére. A projekt széles társadalmi réteget érint, mely biztosítani kívánja a szociális, egészségügyi és a társadalmi kirekesztés elleni fellépést szolgáló közösségi és közcélú szolgáltatásokhoz, ezen belül a szabadidősporthoz való egyenlő esélyű hozzáférést, annak mennyiségi és minőségi javítását.
Célunk, hogy a projekt révén a kevésbé fejlett régiókban, mint amilyen a miénk is, minél több típusú sportszolgáltatás fejlesztés valósuljon meg, ezáltal minél szélesebb egészségfejlesztő testmozgás kínálat álljon rendelkezésre. A projektre kapott támogatás összege közel 250 millió forint, a pályázat 3 éves időszaka alatt többek között egészségfejlesztő sporteseményekre, lakossági kampányokra és fórumokra, szemléletformálási kiadványok elkészítésére kerül sor.
Ezt követően a résztvevőknek a hamarosan megrendezésre kerülő borsodnádasdi sportnapot ismertette Erdélyi Mihály. A program célja természetesen megegyezett az összes eddigi programjainkéval, mely szerint az itt élők minél nagyobb hányada válasszon magának olyan mozgásformát, szabadidős vagy rekreációs sporttevékenységet, melyet élethosszig gyakorolhat. Ismertette, hogy a programot a borsodnádasdi Főtéren, az ehhez szervesen kapcsolódó, a rendezvény idejére lezárt nagyparkolóban, és az általános iskolai sportpályán szeretnénk megszervezni, az alábbiak szerint:
- a kispályás futball és buborékfoci az általános iskolai sportpályán,
- a lézerharcnak a főtér melletti terület adna otthont az előzetes pályabejárás által felmértek szerint,
- a főtéren az asztalitenisz, csocsó, trambulin, segway, eletromos roller, tandem kerékpározás, zumba és akrobatikus bemutató lenne megszervezve.
A Rákóczi úti nagy parkoló szűkösségére hívták fel a figyelmünket a helyiek. Helyszíni bejárás alapján úgy ítéltük meg, hogy a közeli labdarúgó kispályával és egy nagyobb füves területtel kiegészítve a rendezvény minden igényt kielégíthetően lebonyolítható.
A fórum résztvevői érdeklődéssel várják az új sportszereket, különösen az elektromos sportszközeinket. Felajánlották a fórum résztvevői a rendezvény promotálásában a segítségüket, amit mi köszönettel vettünk.
A fórum második részében a természetes gyakorlatokról hallottak egy bevezetést Szabó Attila megyei koordinátortól, amiből a résztvevők megtudhatták, hogy a természetes gyakorlatok olyan edzéseszközök, melyek az ember fajfejlődése során (filogenezis) kialakult, genetikailag kódolt alapvető hely és helyváltoztató mozgásmintákból (járás, futás, ugrás, mászás stb.), illetve közvetlen érintkezési mintákból (emelések, hordások, dobása, kuszások stb.) épülnek fel. Szántó Erika megjegyezte, hogy nagyon egyszerűen hangzik ezen mozgások kivitelezése, megszervezése, mégis keveseknek jut eszébe, pedig alapvetőnek tűnik. Keresztfalvi Lajos a helyi Művelődési Közponvezetője és szabadidős szakember felvetette, hogy az általános iskolai testnevelő tanárok segítségével ezen természetes játékokból csapatversenyeket és sorjátékokat is lehetne szervezni, amelyeken bizony a felnőttek is szívesen részt vennének.
Majd Szabó Attila azzal folytatta, hogy a természetes gyakorlatok végrehajtási módja kötetlen, nincsenek pontos formai előírások, szabályok, továbbá nem tanítjuk, hanem csiszoljuk, alakítjuk. Szóba került az előadás után, hogy ezek a természetes gyakorlatok részben örökletesek, részben tanultak.
A szabadidősportban kiváló eszközök, mert nem kell azokat különösebben tanulni, továbbá az egészség szempontjából a legfontosabb motoros képességet, a hosszútávú állóképességet fejlesztik elsősorban. További előny, hogy nem költséges sportmozgások. A futás, kocogás a leggyakrabban űzött természetes gyakorlatfajta. A terhelést azonban fokozatosan szabad csak emelni, és aki nincs tisztában hogyan kell fokozatosan terhelni a szervezetet, mindenképpen kérje szakember segítségét.
Kiváló színvonalú, nagy érdeklődést kiváltó fórumot rendeztünk.
Kelt.: Eger, 2019. 07.30.