A leszakadóban lévő társadalmi rétegek számára a sporthoz inkább passzív, mint aktív időtöltési formák kapcsolódnak.

Mindez fokozottan igaz a nőkre, az idősekre és a községben élőkre, akik közül a nők elsősorban érdeklődés hiányára, az idősek főként egészségi állapotukra hivatkozva, míg a községben élők a lakóhelyükön elérhető sportolási lehetőségek szűkössége miatt maradnak távol a sportolástól. A sporttal kapcsolatban megélt személyes akadályok a fősodrú társadalmakban tapasztaltakhoz képest másféle módon jelennek meg a hátrányos helyzetűek körében, hiszen az időhiány kevésbé, míg az anyagi akadályok a fent felsorolt tényezőknél is erőteljesebben jelennek meg a sporttól való távolmaradás indokaként.

A sportolás helyszíneit tekintve egyfajta kettészakadás figyelhető meg; a legtöbben a szabadban (parkban, erdőn, mezőn) sportolnak, de otthon is többen teszik. Közös, hogy mindegyik informális keretekre utal, amelyek dominanciája a Közép-Kelet-Európában tapasztalható általános trendekkel is összhangban van, miközben a formális keretek között, vagy legalábbis sportcélú létesítményben folytatott sportolás sokkal kevésbé jellemző, és ez különösen igaz a hátrányos helyzetű lakosság esetében.

A fiatalok által preferált sportágak, mozgásformák között az aktív közlekedési formák, azaz a kerékpár és a séta a legjellemzőbbek, de a kerti munkát is többen említették, mint az ezután következő, szűkebb értelemben vett sportokat, a futást, az erősítést, a labdarúgást és a csoportos tornát.

A kistelepülésen élők, bár körükben a legjellemzőbbek az aktív közlekedés formái, elégedetlenek lakóhelyük sportkínálatával és ennek bővítéséhez külső segítséget várnak. A sportolási lehetőségekkel kapcsolatos negatív vélemények arra engednek következtetni, hogy a nagyobb arányú gyaloglás, kerékpározás is inkább a motorizált közlekedési formákból való kirekesztettségnek, mint sem a lehetőségek bőségének köszönhető.

Az életkori csoportok összehasonlító elemzése azt mutatja, hogy bár a fiatalok jóval aktívabbak a többi korosztálynál, és sportolásuk mögött szélesebb motivációs háttér húzódik, a sporttal kapcsolatban megélt strukturális, anyagi és személyes akadályok a 30-as évektől kezdve fokozatosan csökkentik a sportolási hajlandóságot és a mögötte húzódó irányultságot. A sportolás lehetőségére a „végső csapást” a tartós egészségromlás jelenti, amely a hátrányos helyzetű lakosság körében általában korábbi életkorban következik be.

A hátrányos helyzetű lakosság elsődleges sportfogyasztási csatornája a televízió; minden más színtér ennél jóval alacsonyabb arányban került említésre. A sportfogyasztási szokások – a sportoláshoz hasonlóan – erős férfidominanciát jeleznek, a kettő együtt pedig utalhat egy tradicionálisabb nemi szerepfelfogásra a hátrányos helyzetűek körében. A fiatalok a sportot fontos szocializációs közegnek tekintik, és társadalmi funkcióinak meglétével kapcsolatban is jellemzően optimisták.