A PROJEKTPROBLÉMA BEMUTATÁSA 1.

Azon fiatalok, akik valamilyen sportot űznek rendszeresen, azt többnyire szervezett keretek között teszik, így kiemelt szerepe van ilyen esetekben azon egyesületeknek, sporttal foglalkozó szervezeteknek, ahol ők is jelen vannak.
A sport pozitív tulajdonságai nem csak a testre, hanem a lélekre és a szellemre is hatnak, a rendszeres mozgás számos, szinte azonnal érezhető pozitív változást idéz elő a szervezetben, s ha életünk természetes részévé válik, akkor nyilvánvalóan preventív hatása is van.
A tapasztalatok azt mutatják, hogy a fiatalok aktivitása a sport tekintetében jelentősen csökken a kamaszkor során, hiszen életükben nagyon sok változás következik be (továbbtanulás, munkába állás, családalapítás). Jellemző ugyanakkor, ezen személyek körében, hogy sajnos később sem térnek vissza a sporthoz. A sporttal és egészséges életmóddal foglalkozó szakembereknek, szervezeteknek sok esetben nem áll rendelkezésükre az az eszköztár, amivel vissza tudnák „csábítani” korábbi tagjaikat, sportolóikat. Kísérletek erre ugyan korábban is voltak, de ezek nem feltéttelenül tudatos, vagy szervezett keretek között zajlott. Így nekünk és azon szakembereknek ez ügyben van valamilyen jellegű tapasztalata, amely felhasználható és alapot adhat. Azonban szükségesnek tartjuk az ilyen irányú eljárások rendszerezését, és a térség szükségleteihez, igényeihez történő adaptációját.
A hátrányos helyzetű gyermekeknek nincs lehetőségük a rendszeres, szervezett keretek között megvalósuló sportolásra. A társadalom alsó rétegeihez tartozó egyéneknek kevés esélye van a rendszeres testedzésre, mivel a családok nem tudnak sem időt, sem pénzt a sportolásra fordítani.