PROJEKTPARTNEREK VISSZAJELZÉSEI 3.

A kétéves projektmunka összegzésében,  a programokban előzetesen résztvevő Heves megyei szervezetek meghívott képviselői vettek részt.

Résztvevők a következők voltak: a települési önkormányzatok képviselői, az átányi református egyház, az átányi, a kiskörei, a kömlői és a tiszanánai művelődési és szabadidős központok munkatársai.

Ezen az egyeztetésen elsőként a területi problémák (szegregáció és integráció) eredményes megoldásairól kértünk és kaptunk beszámolókat, majd a hevesi járás területén működő partner szervezetek képviselőivel közösen kielemeztük az elmúlt időszaki programjaiban átadott, illetve átvett jó gyakorlatok érvényesítését.

Elemeztük, hogy az eltelt kétéves projektidőszakban hogyan valósították-valósítottuk meg a tanultakat a gyakorlati életben, a hátrányos helyzetű települések lakosságának körében.

A program záró részében javaslatok hangoztak el a jövőbeli együttműködések elméleti és fizikai megvalósításának lehetőségeiről. A jövőbeni együttműködésre látható igény van.

Skip to content