PROJEKTPARTNEREK VISSZAJELZÉSEI 1.

Pályázatunk jelentős részén túl, közeledve annak végéhez kíváncsiak voltunk együttműködő partnereink véleményére a transznacionális együttműködés milyenségéről.
Szervezetünk az Észak-Magyarországi régiót fedte le, a pályázatban vállalt hazai programokkal, ezért a pályázat vége felé területi felméréseket és véleményezéseket kezdeményeztünk a résztvevő szervezetekkel és önkormányzatokkal, mintegy záró összegzésként.
Elsőként a nagy jelentőségű szabadidősportos múlttal és jelennel is rendelkező Kazincbarcika volt a helyszín. Meghívásunknak eleget tettek az önkormányzat sporttal kapcsolatos szakemberei és több, a programunkban is jelen lévő szervezet képviselői, ismert sportszakemberek. A résztvevők elmondták, hogy az általunk levezetett programok, igaz, nem mindig 100%-os megoldásokat tudtak továbbadni a fennálló problémákra, de a területileg és gazdaságilag is különböző szervezetek negatív és pozitív tapasztalatainak kicserélése során olyan tudásanyag szabadult fel és került megosztásra (tudástranszfer), amit minden résztvevő üdvözölt, de ezen túl be is épített a mindennapi munkájába.
A kazincbarcikai összegző találkozó során a jövő lehetőségeit és a programok jövőbeni leosztását, valamint azok kimunkálását jelölték meg célul a résztvevő szakemberek.
A transznacionális együttműködést kiválóra minősítették, sokat profitáltak belőle, hatására minőségi változás következett be a szervezetek működésében, mindennapi munkájában.
Erre a pályázatban vállalt fenntarthatóság kapcsán lehetőség is lesz.
Mindenképpen folytatni szeretnék az együtt megkezdett és elvégzett munkát a borsodi partnereink. Örömmel vennének a jövőben is hasonló pályázatok megvalósítását, ahol szívesen vállalnának újra az együttműködő szerepet.