JÓ GYAKORLATOK 12.

A projekt megvalósítása során igen sikeres, évek óta működő, mások számára is megvalósítható jó gyakorlattal találkoztunk Tardonán és Szendrőládon.

  • A Tardonai Községi Sportegyesület a községben élők számára biztosít sportolási lehetőséget. Jó szabadtéri és fedett sportolási lehetőség van a településen, egy helyszínen. Részben ingyenes, részben költségtérítéses formában rendszeres labdarúgó, aerobic, zumba és gymstick foglalkozást tartanak a település és a környékbeli falvak lakói számára. A hátrányos helyzetű fiatalokkal napi kapcsolatban lévőket bevonják, segítségül hívják az ifjak mozgósításához, motiválásához.
  • A település felnőtt lakosságát is szívesen látják a sportegyesület foglalkozásain, őket nagyobb létszámban is szeretnék foglalkoztatni, ezért évente két alkalommal szemléletformáló előadást és fórumot szerveznek részükre. A sportegyesület tagdíjbevétele nem jelentős, így elsősorban az önkormányzat létesítmény biztosítására, illetve a helyi vállalkozók kisebb-nagyobb összegű támogatására alapozhatják működésüket. Sikeresen pályáznak is rendszeresen erre a célra.
  • Szendrőládon a hátrányos helyzetűek minden korosztályával foglalkoznak, a sport és a kultúra területén is. Sok az érdeklődő, kevés a helyi segítő, ezért Kazincbarcikáról várnak és kapnak önkénteseket.
Megszakítás