JÓ GYAKORLATOK 11.

Több Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen találkoztunk projektmunkánk során érdeklődésre számot tartó jó gyakorlatot.

  • A Sajókazai Roma Nemzetiségi Önkormányzat segíti a társadalmi befogadásban a helyi fiatalokat. A problémás (SNI) gyermekek szakszerű fejlesztését, hozzáértő szakemberrel valósítják meg, aki Kazincbarcikáról jár ki rendszeresen végzi ezt a tevékenységet. A környékbeli településeken jelentős számban élnek roma nemzetiségű polgárok, akik nem könnyen szólíthatók meg a sportra, kultúrára egyaránt, de az utóbbi két évben elnyert pályázatoknak köszönhetően jelentős változások következtek be ezen a területen. Közös kirándulásokat, túrákat, sportos központú közösségépítő foglalkozásokat szerveznek, ahova egyre több roma felnőtt és fiatal megy el.
  • A Sajókazai „Sólyom Telep” Közhasznú Egyesületet a tanulni vágyó roma és nem roma fiatalok támogatása céljából hozták létre, akik hátrányos helyzetűek, iskolázatlanok, emiatt elesnek munkaerő-piaci, lakhatási, egészségügyi és oktatási lehetőségektől. Ezért csak ezen támogatások segítségével tudják folytatni tanulmányaikat, amit az egyesületben megteremtenek számukra, természetesen rengeteg munka és törődés árán. A szükséges anyagiakat részben pályázat útján, részbe vállalkozók adományaiból teremtik elő, de az önkormányzat és egy alapítvány is hozzájárul a program finanszírozásához
  • Szendrőn az Abigél Többcélú Intézmény Telephelyén az iskolában és a kollégiumban több időt fordítanak arra, hogy szocializálják a gyerekeket, alapvető higiéniai dolgokat, illemet tanítanak a HH-s fiataloknak. Rendszeres sportfoglalkozásokat is szerveznek részükre. Vannak fenntartóik, támogatóik, így tudják a programot folyamatosan megvalósítani. Céljuk a HH-s gyerekek felzárkóztatása, az előítéletek leküzdése, a fizikailag is aktív életre való felkészítése.
Megszakítás