JÓ GYAKORLATOK 10.
Kazincbarcikán több érdekes innovációt tapasztaltunk a szabadidősport területén, ezek adaptálva bárhol segítséget nyújthatnak a civil sportszervezetek számára.
- Kazincbarcikán ingyenes edzőtermi bérletet juttatnak a rászoruló érdeklődők részére, az edzőteremben pedig ingyenes szaktanácsadással szolgálnak részükre.
- Kazincbarcikán úgy vélik, hogy a sportolás szempontjából a család és az iskola mellett kitüntetett szerepe van az önkormányzatoknak, ezért Polgármesteri Hivatal nagyon sok városi sportrendezvényt szervez, amelyeken a társadalmi befogadásra szoruló fiatalok mindig ingyenesen vehetnek részt, és általában is pozitív diszkriminációban részesülnek ezeken a programokon.
- Kazincbarcikán egész éves sportrendezvény-sorozat keretein belül mind a négy évszakban ingyenes, szakemberek által vezetett szabadtéri sportolási lehetőséget (gyalogos, kerékpáros és sífutó túra, kirándulás) biztosítanak az érdeklődőknek, kihasználva a város körüli kiváló természeti adottságokat. Ezeken a programokon a szakemberek a résztvevők egészségtudatosságát is igyekeznek fejleszteni, a pihenőidőben megvalósuló beszélgetés és fórum keretében.
- Kazincbarcikán működik egy geocaching egyesület. Rendszeresen szerveznek ingyenes foglalkozásokat, programokat, versenyeket a hátrányos helyzetű fiataloknak. A geocaching (ejtsd: geokesing) lényege, hogy egy ládikát (ez a ‘geocache’, magyarul geoláda) egy játékostárs elrejt egy olyan helyen, amit felfedezésre, megismerésre érdemesnek tart, majd GPS-szel beméri a rejtekhely koordinátáit, és a bemutatandó látnivalóról egy ismertetőoldalt készít. A geoláda – jóváhagyás után – megjelenik a geocaching.hu honlapon, ahonnan a játékosok letöltik az adatokat saját GPS-ükre, vagy mobiltelefonjukra, és megkeresik a geoládát. A geocaching alapvetően egy szellemileg és fizikailag is aktív szabadidős tevékenység, természetbarát hobbi, amire a mai fiatalok nagyon fogékonyak. Bevonása a hátrányos helyzetű fiatalok támogatott szabadidős tevékenységébe nagyon hasznosnak bizonyult.