JÓ GYAKORLATOK 6.

Bátkai, (szlovákiai) tanulmányutunkon egy szabadidős sportközpont felavatásán és egy családi sportnapon vettünk részt.

Az esemény megszervezését, lebonyolítását tanulmányoztuk és a HH-s gyerekek integrációját segítő sporttevékenység szakmaiságát is figyelemmel kísértük.

Jó gyakorlatként az alábbi kérdésekre kerestük a választ a bátkai tanulmányúton:

(1) milyen volt a rendezvény beharangozása,

(2) mennyien jelennek meg,

(3) milyen szakmai sportprogramot állítottak össze,

(4) hogyan szervezik meg az egyes sportági eseményeket,

(5) hogyan finanszírozzák a rendezvényt.

A tanulmányúton megtudtuk, hogy a sokcsatornás rendezvény reklámot részesítik előnyben, interneten, emailben, Facebookon, Twitteren, plakáton, postaládába helyezett szórólapokon is hirdetik a rendezvényt, de az üzemek, gyárak, hivatalok, általában a munkahelyek felé is küldenek értesítést. A legjobb reklám azonban az, ha a korábbi rendezvényeken részt vett emberek egymásnak adják át a dicsérő információkat, ami hatásos a résztvevők elérése szempontjából. Ezért is érdemes jól megrendezni a programot, mert az ilyen típusú reklám csak akkor működik. A rendezvény népszerűsítése sikeres volt, mert több, mint 250 fő jelent meg a sportnapon. Családok jöttek szép számmal, köztük több hátrányos helyzetben, mélyszegénységben élő család is.

A részvétel ingyenes volt, a társadalmi felzárkóztatást és a hátrányos helyzetű családokat segítendő céllal.

Az egyes sportági eseményeket profi módon bonyolították le, több éve együttműködő stábról van szó. A helyi edzők és testnevelők mellett bevonták a lebonyolításba animátorként a jelenlegi és a korábbi sportolókat, tehát a stáb valós szakemberekből állt.

A sportnapon sok versenyszámot bonyolítottak le. Ilyen volt a segway, az elektromos roller, a lézerharc, a buborékfoci, az atlétikai versenyszámok minden korosztály számára (esélyegyenlőség biztosítása volt ez is). Babáktól nyugdíjas korúakig minden életkor képviselve volt, együtt élvezte a szabadidősport áldásos hatásait.

Atlétikában különböző távon versenyeztek a sportnap résztvevői (200 méter, 400 méter, 800 méter, 3000 méter). Nagy érdeklődés mellett zajlott a babakocsis baba-mama futóverseny, 400 méteres távon.

Az eredményhirdetést profi módon megszervezték, a dobogós helyen végzettek érem díjazásban részesültek. Az érmeket a polgármester adta át.

A rendezvény lebonyolításán látszott, hogy egy több éve összeszokott stáb végezte a munkáját.

A rendezvényt az önkormányzat és több szponzor finanszírozta, akik támogatják és elősegítik a HH-s gyermekek életminőségének javítását, sportesemények szervezésével, sporteszközök adományozásával. 

Tapasztalatunk, egyben a tanulmányút legfőbb hozadéka is, hogy csak nagyon jól előkészített, kiváló kampány, jól megszervezett és megrendezett esemény, profi szakemberek, animátorok, meg persze elégséges anyagiak kellenek ahhoz, hogy színvonalasan lehessen lebonyolítani egy sok résztvevős, integrációt segítő szabadidősportos programot.

 

Skip to content