CUBUL SPORTIV „GYM MAR STONG” (ROMÁNIA)

A román civil szervezet, sportegyesület 2005 évtől fejti ki sportbéli tevékenységét, a romániai Nagyváradon és annak tágabb körzetében is.
Jelenleg öt szakosztállyal rendelkeznek, alapszakosztályuk a tömegsportra, szabadidősportra (fitnesz) épül fel, mellette szerepet kapnak az ökölvívás, a turisztika, a triatlon és a nemzetközileg is sikeres labdajáték sportágak is.
Fő küldetésük a lakossági egészségsport, szabadidősport jellegű mozgásformák biztosítása és a versenysportok hátterének utánpótlás szintű kiszolgálása.
Mind az utánpótlás sport, mind a szabadidősport területén Románia szerte komoly ismertségnek örvendenek, az ő mintájukra alapozva több román szabadidős szervezet működik a szomszédos országban.
Képzéseiket elsősorban volt sportolók, szakképzett edzők és önkéntesek látják el, jelentős számban.
Szerintük értelmes, nemes és emberséges ügyhöz mindig jóleső érzés csatlakozni, ezért, tevékenyen részt kívánnak venni az EFOP-5.2.2-17-2017-00090 Transznacionális együttműködés pályázat megvalósításában, tapasztalataik átadásában, főleg műhelymunkák és kutató tevékenység révén.
Az együttműködési megállapodást örömmel és bizakodás közepette kötötték meg.