A KUTATÁS MENETE
A kutatás során először mélyinterjúk készítését tartjuk szükségesnek, mert olyan szaktekintélyek megkérdezését elengedhetetlennek tartjuk részletesebb formában, mint például egy elismert edző, egy szövetségi kapitány, vagy egy normál középiskola testnevelő tanára, akit a diáksport edzések miatt elismernek saját diákjai.
A mélyinterjúkra meghívót küldünk, ismertetjük a témát, a módszertant, mint például a rögzítést, a későbbi jogokat, a kérdező személyét, a kérdések típusát és az interjú vázát, ugyanakkor időt adunk arra, hogy felkészüljenek az alanyok is, vagy még az interjú napja előtt javaslattal éljenek. Az interjú, melyet körülbelül 30 percesnek kalkuláltunk, beszélgetés formájában zajlik majd s a stratégiai pontokat a kérdező jelöli ki és tapasztalatával mélyebb értelmet és magyarázatokat is kereshet néhány esetben.
Az interjú lefolytatása után szöveges átirat készül, melyet az interjúalany jóváhagyása után, a lényeget kiemelve átültetünk a gyakorlatba, vagyis fókuszcsoportos beszélgetés segítségével megvitatjuk azokat. Természetesen az állítások mellett és ellen szóló érvek is felmerülhetnek, melyek mindegyike rögzítésre kerül. Erre azért is van szükség, mert majd a hipotézisek cáfolatánál vagy bizonyításánál a szakmai érvekre és véleményekre nagymértékben szükség lesz.
A fókuszcsoportos beszélgetés kitűnő lehetőség arra, hogy alátámasszuk az általunk kitalált hipotézisek jogosságát és kérdéseit, hogy valóban olyan információk birtokába jussunk, amely előremozdít minket és a munkánkat.
A csoportban elhangzott érveket, javaslatokat átgondoljuk, szükség esetén beépítjük már a pilotkutatásba, hogy később ne okozzon ez problémát, mikor az ellenőrzést elvégezzük.
A pilot szerepe az, hogy kiderüljön, 30 ember online megkérdezésénél milyen kérdések, milyen plusz információk jönnek a felszínre, ugyanakkor mérhető, hogy a kérdéssor mennyire érthető, mennyi idő szükséges a kitöltéséhez illetve, hogy minden kérdés arra kérdez rá (ugyanez igaz a válaszokra is) amire mi eredetileg a válaszokat keressük. Ha a visszajelzéseket megkaptuk és kielemeztük őket, akkor azokat figyelembe véve még mindig módosíthatunk a kérdőíven, melyet 100 elemszámú magyar és 100 100 elemszámú külföldi mintán fogunk lekérdezni online és/vagy offline formában.